2015. március 30., hétfő

Nicola "Talált Macija"

2015. március 20-án, a lomtalanítás napján találtak egymásra. Nikola - mint minden évben -, idén is elment a lomtalanítás estéjén könyveket nézegetni, hátha talál néhányat. Ahogy Dorkával (a lányával) sétáltnak, egyszer csak megpillantotta az "Ő Drága Maciját". Szegény ki volt dobva a lomok közé piszkosan, porosan. Olyan volt, mintha soha nem lett volna rá szüksége senkinek. Vagy ha igen, az már a múlté lett. Rögtön megfogta, hóna alá vette és kijelentette, hogy "mától Te az én macim vagy". Nagyon boldog volt a szíve. Miután hazamentek, azon gondolkozott, hogy hogyan varázsolja tisztára. Bár nem tetszett neki, de bizony kapott egy igazi habos kádfürdőt és a ruháját is szép tisztára mosta. Nagyon hálás volt a törődésért. Fürdés után megtörölgette és kitette a napra száradni. Gyönyörű tiszta maci lett belőle, aki most már vele alszik. Nagyon boldog, hogy újra fontos valakinek és nagyon jól érzi magát az ágyban. Mutatott Nicola neki új ruhákat is, mert eddig neki csak ez az egy piros kis pólója volt. Újra szeretve van és nagyon örülnek egymásnak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése